Smart office

Magazin

Könnyű a törpének, ha magasabb akar lenni az óriásnál, csak üljön a vállára

Írta egykor Victor Hugo, majd így folytatta: „Ám az a különös, hogy az óriás ezt engedi, s az a nevetséges, hogy még csodálja is a törpe nagyságát.” Most arra hívunk Téged, hogy sétálj egyet az Óriásokkal. Ott ahol Nagy-Britannia „nyuszifeje” ráhajlik Észak-Írország „káposztájára” találod az ír sziget legkiemelkedőbb és leglátványosabb természeti látnivalóját, az Óriások útját, angolul a „Giant’s Causeway”-t. A hozzávetőlegesen 60 millió éves 37.000 bazaltoszlop elkápráztatja az arra járót, főleg, amikor megcsillan a méhsejt alakú formák a tenger felett lenyugvó nap fényében.

Csoda hát, hogy ehhez a pazar képződményhez – mint annyi mindenhez Skóciában és Írországban – számos mese, monda, rege fűződik. Az egyik, talán legismertebb, hogy egy ír óriás élt az ír sziget smaragdzöld partján. Épp szemközt vele, a skót partokon is lakott egy skót óriás. Ők ketten nem éltek túl erős békében, sőt! Az ír már addig jutott a nagy torzsalkodás közepette, hogy elkezdett bazalt oszlopokból utat építeni, hogy elérje ellenfelét és meg tudjon küzdeni vele a szárazföldön. A 25 mérföldes útépítésben annyira elfáradt, hogy hazament lepihenni. Ekkor viszont a skót lépett akcióba: egészen az ír óriás otthonáig baktatott a már lefektetett oszlopokon. Ott aztán az ír felesége becsapta őt, elhitette, hogy a hatalmas csizma az előszobában a gyermeküké. Meg is ijedt a skót óriás, hiszen elképzelte, hogy akkor mekkora lehet az ír, ha ekkora a kisfia, és szégyen szemre hazakullogott.

Ez a történet, a csodás vidék és a bazalt oszlopokat meglátogató turisták sora inspirálta a PARCS Causeway bútorcsalád padokból, támlákból és tárolóbútorokból álló csoportjának tervezőit a Pearson Lloyd tervezőpárost. Az igények és a praktikum szem előtt tartásával készült dizájnt, és a tetszésed és kedved szerint kombinálható darabokat annak nyomán készítették el, ahogy a bazaltoszlopokon mindenki megtalálta a számára legkényelmesebb testhelyzetet. Leültek, guggoltak, nekidőltek a köveknek, vagy éppen álltak, de akadt olyan is, aki lefeküdt. A PARCS Causeway éppen ezt a szabadságot nyújtja, támogat minket abban, hogy az irodában is saját egyedi módunkon, a számunkra legkomfortosabb testhelyzetben találkozhassunk.

Belekóstolnál Te is az ír és skót mondavilág varázsába? Vess egy – vagy inkább több – pillantást a PARCS Causeway bútorcsaládra: https://smart-office.hu/causeway

Tetszett? Ossza meg másokkal is!